Ki lesz a legszebb? Indul a Miss Hungary választás
május 20
Idén a TV2-n adják A Szépségkirálynő című műsort, ahová közel ezer lány jelentkezett, annak reményében, hogy az ő fejükre kerül majd a korona. A Miss World, Miss Universe és a Miss Earth Hungray címre pályázó szépségek annyian voltak, hogy csak három napos válogató során tudták kiválasztani azt a 24 jelentkezőt, akik majd adásban lesznek.
A zsűri tagjai voltak többek között, Andy Vajna, Kasza Tibor, Schorbert Norbi és Makány Márta, ő tervezi a lányok estélyi és koktél ruháját.
A válogatás utolsó napján a zsűritagok rövid interjút készítettek a jelentkezőkkel, felmérve ezzel a hölgyek kommunikációs képességeit, ambíciójukat és nyelvtudásukat. A legszebb 24 lány egy hónapos intenzív felkészítésen és kéthetes táborban vesznek majd részt, hogy bombasztikus formában legyenek a júliusi élő adásra.
Még több sztár hírért kattints IDE!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.