Európa 23 országa vesz részt a Young Creative Chevrolet 2012 design versenyen
május 19
Európa fiatal művészeit, designereit felkaroló kezdeményezése ebben az évben négy kategóriában hirdeti meg pályázatát. Január első napjától divat, film, fotó és grafikai munkákkal van lehetőség elkápráztatni a zsűrit és a nagyközönséget egyaránt. Az alkotások elkészítése során a diákok személyesen kérhetnek iránymutatást, tanácsokat a szervezők által tervezett iskolalátogatások folyamán.
Az alkotói kihívásokkal teli megmérettetés idei fordulójának alkalmával művészeti workshopok keretein belül találkozhatnak a versenyzők hazai és nemzetközi szaktekintélyekkel, továbbá megismerkedhetnek, megoszthatják tapasztalataikat versenytársaikkal is. A résztvevők dolgozhatnak egyénileg vagy maximum 5 fős csapatokba szerveződve. Az egyes kategóriákhoz készítendő pályamunkák koncepciói a „Ne szalaszd el a lehetőséget, váltsd valóra álmaid!” jelmondat köré csoportosulnak, amely egyben a design verseny szellemiségét is idézi.
Ebben az évben a Young Creative Chevrolet átvállalja a pályamunkákkal járó összes előállítási költséget, amely főként a divat és a grafika kategória nevezőinek jelent nagyobb szabadságot, ám a fotó diszciplína pályázóinak sem kell már a plakátnyomtatás költségeit előteremteniük. Ennek köszönhetően a résztvevők teljes mértékben a pályamunkák kreatív elkészítésére koncentrálhatnak, amelyekhez idén is, díjmentesen igényelhetnek autót a Chevrolet Magyarországtól.
A pályázat szakmai tanácsadója, kreatív programalkotója és szervezője a Colorblind, kommunikációs ügynöksége a New Element Communications.
A versenykiírás részletei az alábbi linken találhatóak:
www.ycc-hungary.info
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.