Útjára indult az Isabel Marant Pour H&M kollekció
május 20
A tegnapi esemény a párizsi utcai élet egy kis szeletébe repítette a vendégeket, a 90-es évek elejére, amikor Isabel elindította a saját nevét viselő kollekcióját: sörözők, neontáblák, pizzázók, ajándékboltok, fűszerboltok, utcai árusok és a szabadban ráérősen sétálgató emberek adták a hátteret.
Az Isabel karrierjének legjelentősebb darabjait tartalmazó kollekció a mozik világát idéző stílusban került bemutatásra képekkel, videoklipekkel, és az utcáról behívott modellekkel, így érzékeltetve Isabel Marant világát.
"A kollekciót valósághű, és laza módon akartuk bemutatni, nem vörös szőnyeges presztízsesemény keretében: én így látom a munkámat. Mindenki számára tervezek, és folyamatosan inspirál a világ, amit magam körül látok, ezért természetesnek tűnt, hogy egy városi helyszínt válasszunk a bemutató hátterének. Ez pedig csak Párizs lehetett, mert a város a DNS-em része!"- mondta Isabel Marant.
"Remek dolognak tartom, hogy egy olyan tervező, aki csúcsminőségű ruhákat készít, olyan együttműködést csináljon, ami még több ember számára elérhető. A darabok elképesztőek, és kívánatosak. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember fog a sorban állni november 14-én." - mondta January Jones, színésznő, aki szintén megjelent az eseményen.
"Ez a második kollaboráció amin részt vettem a H&M-mel. Fontos dolognak tartom, hogy olyan tervezőkkel működjenek együtt, akikre a fiatal lányok vágynak, és olyan lányokhoz is szóljanak, mint én, akik egyszerűen szeretnek a H&M-nél vásárolni. - olyan divatot teremtve, ami nem csak gyönyörű és stílusos, de megfizethető is egyben."- nyilatkozta Freida Pinto.
Az eseményen egyébként még tiszteletét tette Audrey Tautou...
Alexandra Golovanof...
...és Olga Kurylenko színésznő is...
És természtesen mindannyian Isabel Marant pour H&M ruhát viseltek!
A kollekció november 14-től kapható lesz mintegy 250 üzletben és online.
Még több divathírért kattints IDE!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.