Így ünnepelte Lewis Hamilton és Nicole Scherzineger a 6. évfordulóját
május 20
Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger kacsolata mindig is eléggé hullámzó volt, összevesztek, kibékültek, és így tovább. Idén márciusban viszont nagy lépésre szánták el magukat, és a Forma 1-es pilóta megkérte szépséges barátnője kezét. Ez már komoly elköteleződés! Már jó régóta együtt vannak, most ünnepelték a 6. évfordulójukat.
A versenypilóta Instagramján osztotta meg ezt a romantikus montázst. A képek alapján úgy tűnik, minden rendben van köztük! Reméljük is, mert ha minden igaz augusztusban jön az esküvő! Az olasz romantikázást még megfejelték egy Hamptons-i kiruccanással is, amiről a brit autóversenyző szintén megosztott egy cuki montázst.
A 29 éves pilóta és a 35 éves ex-Pussycat Dolls tag nagyon jól mutatnak együtt! Reméljük az esküvőig nem üt be a kapcsolatukban semmiféle katasztrófa, és lezárták a vitatkozós, hullámzó korszakukat!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.