A legjobb programok decemberre
május 20
Játékkészítő, az új magyar pop-musical
Egy kihagyhatatlan élményt ajánlunk, ami a Broadway hangulatát megidéző, decemberben bemutatásra kerülő Játékkészítő című darab. Most magad is megcsodálhatod, hogy milyen az, amikor a zene, a színház, a cirkusz és a vizuális művészetek sokasága találkozik a színpadon! Az új magyar pop-musicalben olyan neves színész és énekes gárda vonul fel, mint például Alföldi Róbert, Pokorny Lia, Szabó Győző, Király Viktor, Bereczki Zoltán vagy Radics Gigi. A darab december 27-28-29-30-án lesz látható a budapesti Tüskecsarnokban!
Jegyek itt kaphatók.
Rákász Gergely Karácsonyi Orgonahangversenye
A tavalyi nagy sikerű Mikulás napi koncert után Rákász Gergely orgonaművész idén is egy meghitt, karácsonyi koncerttel készül, melynek most is a Pozsonyi úti Református Hálaadás templom ad majd otthont. A koncertet pedig az ország több városában is megnézhető és meghallgatható Spirit turné követi majd, amelynek műsora a jó értelemben vett „régimódi” közösségi élményt ismétli új, játékos megközelítésben. A művész arra kéri hallgatóit, hogy egy-egy általuk készített karácsonyfadísszel érkezzenek az előadásokra, hogy aztán majd együtt díszítsék fel az ünnepi időszakot, a közösséget, a lelkek közösségét egyaránt képviselő karácsonyfát.
Jegyek itt kaphatók.
Karácsonyi gasztrokurzusok a Natura Hill Vendégházban
Megnyílt a Natura Hill Vendégház, ahol nem csak páratlan környezetben pihenheted ki az egész éves munkát, de a Zebegény dombjai között fellelhető, novemberben nyílt vendégház izgalmas gasztroprogramokkal készül az ünnepekre is. Mert nincs annál jobb, mint például a Börzsönyben szedett csipkebogyóból készíteni a csipkebogyólevet...
A programokat itt találhatod.
Takács Nikolas koncert
Jó hírünk van Takács Nikolas rajongóinak is, az X-Faktor felfedezettje idén karácsonykor ugyanis különleges koncerttel lepi meg őket. Az Erkel Színház ad otthont ugyanis 'Swing WithMe' című big band-es nagykoncertjének.
Jegyek itt kaphatók.
Adventi ünnep a Bazilikánál
Az egyik kedvenc karácsonyi helyszínünk, a Szent István Bazilika előtti tér idén már negyedik alkalommal lesz az adventi időszak leglátványosabb, élményekkel teli találkozópontja. A nyitóünnepségen meggyújtott első gyertyák és a belváros felkapcsolt ünnepi fényei mellett esténként karácsonyi fényfestés borítja majd be a Bazilika monumentális homlokzatát. Idén először pedig a Zrínyi utcában is forró és illatos ínyencségek sorakoznak fel, a vásár angyalai kedves meglepetésekkel készülnek, e mellett igényes ajándékok, korcsolyapálya, szórakoztató programok és jótékonysági akciók sora segít az ünnepekre hangolódni.
További infokért klikk ide!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.