Gratulálunk! Újabb magyar siker!
május 20
A L’Oréal Brandstorm esettanulmány verseny a fiataloknak évről évre egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a L’Oréal Csoport vezető márkáinak marketingstratégiájában mélyedhetnek el a diákok. Az idei feladat a Lancôme Travel Retail stratégiájának megújítása volt. A résztvevőknek a vezető világmárka marketingmenedzserének bőrébe kellett bújniuk, elemezniük kellett a jelenlegi trendeket és eredményeket, valamint újragondolni a retail dizájnt, animációkat és az oktatást, annak érdekében, hogy innovatív szolgáltatásokat kínáljanak, valamint még több vásárlót vonzzanak be az utazások során.
A 82 résztvevőnek három fős csapatokban kellett kidolgoznia a stratégiát, melyet bemutattak a L’Oréal Magyarország zsűrije előtt. Az első és a második helyezett csapat a Pozsonyban rendezett regionális döntőben cseh és szlovák diákokkal versenyzett. Győztesként a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói kerültek ki, így ők képviselhetik a régiót és Magyarországot a párizsi nemzetközi versenyen június 18-án.
A L’Oréal Brandstorm versenyen bevezetése óta, az elmúlt 23 év alatt 46 ország több mint 80 000 diákja vett részt. A verseny lehetővé teszi a diákok számára, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban is kipróbálhassák és célja, hogy a diákok kreativitását, elemzőkészségét, valamint a L’Oréalról kialakított képét javítsa. A verseny egyben HR-eszköz is, hiszen lehetővé teszi, hogy felfedezzék a tehetséges fiatalokat. A vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően.
A L’Oréal mindig nagy figyelmet fordított a tehetségek felkutatására, majd karrierútjuk biztosítására. A fiatalok számára ezért is nagyon vonzó munkahely a L’Oréal.
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.