Ez lett az év cukormentes tortája
május 18
Vaslóczki Orsolya „Barackos buboréktortája” aratta a legnagyobb sikert a nemrég megrendezett versenyen, ami nem csak azért érdekes, mert a torta nagyon finomnak tűnik, de azért is, mert az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által szervezett verseny kilenc éves története alatt Orsi az első női versenyző, aki győzni tudott.
A torta augusztus 20-tól több cukrászdájában is kapható lesz. Először augusztus 20-án és 21-én a Magyar Ízek Utcájában tudod majd megkóstolni.
Mivel a verseny támogatója azEgy Csepp Figyelem alapítvány fő témája a cukorbetegség, a zsűri a legjobb cukormentes tortát kereste. Így a torta hozzáadott cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült, ami nem csak akkor jó hír, ha cukorbetegséggel küzdesz, esetleg glutén érzékeny vagy, de akkor is, ha éppen egy bikini body projektet veszel komolyan vagy csak ragaszkodsz hozzá, hogy nem fogyasztasz mesterséges adalékokat.
Te meg fogod kóstolni?
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.