Szívszorító! Ez Celine Dion férjének utolsó kívánsága
május 13
Az aranytorkú énekesnő újra birtokba veszi a Las Vegas-i színpadot – szinte pontosan egy évvel azután, hogy szabadságot vett ki, mert minden idejét rákbeteg férjével szerette volna tölteni.
Akkor hát miért is tért vissza a munkához? Mert férje, a 73 esztendős René Angélil ezt kérte tőle: csinálja, amit szeret.
„Én vagyok a kedvenc énekese, és ő megint a színpadon szeretne látni engem” – mondta az énekesnő egy másik lapnak, amelyiknek azt is elárulta: az orvosok szerint a torokrákkal küzdő Renének „talán három hete, talán három hónapja” van hátra.
Ugye, szerinted is megható a kívánsága?
Hogy tetszett a cikk?
május 13
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.