Tóth Gabi és Száraz Dénes: „Adni jó!"
május 18
A 18 éve alakult Mosoly Alapítvány annak idején azzal a céllal jött létre, hogy súlyosan beteg gyerekeknek szervezzen gyógyító foglalkozásokat, ezzel hatékonyan egészítve ki a kórházi gyógyítás folyamatát. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, valamint élményprogramokkal segíti a beteg és lelki traumát átélt gyerekeket, támogatóik adományai szintén az ő gyógyulásukat segítik.
A szervezetet magánszemélyek és cégek is régóta támogatják: köztük van a műsorvezető Winkler Nóra, a VIVA Tv egykori sztárja Piringer Patrícia, valamint Száraz Dénes színész és Tóth Gabi énekesnő is. Gabi és a VIVA Tv 2011-ben egy teljes karácsonyi műsormaratont szenteltek az alapítványnak, Iszak Eszter és Random Marci műsorvezetésével. Akkor Gabi így nyilatkozott:
„Feladatomnak tartom, hogy az ismertségemet arra használjam, hogy felhívjam a figyelmet az adományozás fontosságára!”
Száraz Dénesről köztudott, hogy nagy sportember, éppen ezért idén tavasszal ő is részt vett az alapítvánnyal az Ultrabalaton versenyen. A Mosoly Váltóban 21 beteg gyermek teljesített egy-egy szakaszt a támogatók segítségével – az egyik Dénes volt, aki örömmel futott értük a versenyen, hiszen fontosnak tartja, hogy ne csak mindig magunkkal, hanem másokkal is törődjünk.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.