Lendületben a Balatonnál – ősszel is
május 18
Mindenki visszasírta a békebeli Balatont, amikor a nyaralás volt az év legnagyszerűbb eseménye, ha ide valaki eljutott, az olyan volt majdnem, mintha egyenesen külföldre került volna. Aztán megszűntek a SZOT üdülők és az állami táboroztatások, Németország egyesült, így már a németek sem igyekeztek ide, a Balaton pedig szép lassan búcsút intett a régi pezsgő napoknak.
Így ment ez pár évig, aztán nem is olyan régen fordulat állt be és újra menő hely lett a magyar tenger, de elsősorban a júniusi-augusztusi időszakban fordultak meg sokan Magyarország legnagyobb tavánál.
Jelenleg büszkén mondhatjuk: a Balaton szépségével és békéjével bevette az őszi szezont is! Nézzünk csak meg egy-két szállásfoglaló oldalt, hogy találunk-e szállást a novemberi hónapra és aztán ne lepődjünk meg, hogy ha nem.
Az őszi programok változatosak és olyan trendi és sportos események is akadnak köztük, mint a november közepén megrendezésre kerülő 12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton.
Amikor ez a rendezvény debütált, akkor bizony kirívónak számított november közepén a Balatonnál elfoglaltságot szervezni. Ám a kezdetektől siker övezte a kétnapos futóversenyt. Rögtön kedvenccé vált a futók között, aztán a futás lett trendi egyre szélesebb körben, így még többen jöttek, 2014-ben már 5500-an gondolták úgy, hogy remek dolog futni Siófok Aranyparton szervezett körülmények között. Választani lehet egy három részletben teljesíthető maraton, egy szombati vagy egy vasárnapi félmaraton és hatod- illetve harmadmaraton között egyéniben vagy párban. Ami pedig külön szép az egészben, hogy a családot sem kell otthon hagyni, mert ők szurkolhatnak, sétálhatnak, élvezhetik az őszi Balaton szépségeit és nyugalmát! Fantasztikus hangulat, sport és kikapcsolódás egyben! Ott a helyed!
Bővebb info: www.futanet.hu
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.