Ez a világ legnépszerűbb kislányneve
május 17
Laura Wattenberg 49 ország névadási statisztikáját összesítve arra a következtetésre jutott, hogy létezik egy lánynév, ami 9 helyen listavezető, 20 másikban a második vagy a harmadik helyen van, illetve ott szerepel a TOP25-ben a vizsgált országok kétharmadában.
A tendencia ráadásul nem függ nyelvtől, vallástól vagy kulturális sajátosságoktól. Egyformán szeretik például a keresztények és a muszlimok.
Ez a név pedig nem más, mint a…
Zsófia.
…avagy Sophia, Sofia, Sofie, satöbbi.
A kutató hozzátette, hogy mivel az olyan hatalmas országok, mint India vagy Kína nem adják közre a névadási statisztikáikat, az eredményeket inkább a nyugati világra kivetítve kell értelmezni.
Te hány Zsófit ismersz? Esetleg közéjük tartozol te magad is?
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.