Már a mozikban Vin Diesel új filmje
március 28
Az utolsó boszorkányvadász
A modern világ rengeteg titkot rejt, de a legmegdöbbentőbb közülük mégis az, hogy boszorkányok még mindig itt élnek közöttünk. A természetfeletti ördögi lények feltett szándéka, hogy a világra szabadítsák a Fekete Halált. Boszorkányvadászok egész serege küzdött évszázadokon át a bizarr ellenséggel szemben szerte a világon, köztük a vitéz harcos Kaulder (Vin Diesel) is, akinek sikerült végül megölni a mindenható Boszorkánykirálynőt. Halálának utolsó pillanataiban a Királynő halhatatlansággal átkozta meg Kauldert, ezáltal örökre elválasztva őt szeretett feleségétől és lányától. Ma Kaulder a fajtájának az egyetlen túlélője, aki évszázadokon át vadászta a boszorkányokat, miközben régen elvesztett szerettei után vágyódott. Azonban a sötét erők nem nyugszanak, Kaulder tudta nélkül feltámasztották a Királynőt, aki bosszút forral gyilkosa ellen.
korhatár: 16
Hogy tetszett a cikk?
március 28
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.