Mennyi idő alatt nyomod le a Balaton kört?
május 18
Akármelyik változat áll közelebb hozzád, az biztos, hogy szükséged lesz hozzá egy jó kerékpárra. Ezért jött létre Balatonfenyvesen a bringás élményközpont a BIKE, ahol a kölcsönzés csak egy szolgáltatás a sok közül. A kínálatban főleg minőségi Gepida túrakerékpárok szerepelnek, de ha kihagynád az erőltetett menetet az emelkedőkön, akár elektromos kétkerekűt is választhatsz.
A BIKE csapatépítő vagy épp családi túrákra is felkészült. Nem csak a túraútvonal összeállításában segítenek, de parkolót biztosítanak az autóval érkezőknek, valamint zuhanyzót, tűzrakó- és grillező helyet is, illetve finom falatokat kínálnak a snack bárban. Amíg a felnőttek összeállítják a felszerelést, a gyerekek a játszótéren fáraszthatják le magukat. Mivel az élményparkot a vitorlás kikötő szomszédságában találod meg, akár hajótranszfert is igénybe vehetsz a túlpartra, Badacsonyba. Szervizük a saját kerékpárral érkezőket is várja.
A balatoni bringautak látványos fejlesztése lehetőséget ad a sportturizmus élénkülésére, amiben a BIKE balatonfenyvesi bázisa is fontos szerephez juthat. Szeretnék, ha a nevük egyet jelentene a magas minőséggel, és a következő években több központot hoznának létre a tó körül, illetve akár az ország más pontjain is.
Extrabónusz, hogy a szomszédos yacht kikötőben hajóbérlésre is van lehetőség, így a biciklis program összeköthető vitorlás élménnyel.
A BIKE 2016 tavaszán nyílik meg, de egyáltalán nem csak a megszokott balatoni szezonra koncentálnak, évi tíz hónapos nyitva tartással terveznek.
BIKE Kerékpárkölcsönző és Közbringa rendszer
8646 Balatonfenyves, Kinizsi utca 1.
www.bikebalaton.eu
www.facebook.com/bikebalaton
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.