Gyereke lesz, mégis másik nővel randizik a One Direction énekese
május 20
Júliusban derült ki, hogy Louis Tomlinson apa lesz, egy stylist barátját, akit jabuárban ismert meg (igen, barátját, még nem is jártak együtt!) ejtette véletlenül teherbe. A 23 éves énekest most viszont nem leendő gyermeke anyjával, hanem a The Originals 20 éves szépségével, Danielle Campbellel kapták lencsevégre randi közben.
A Millions of Milkshakes nevű helyen szürcsöltek finom tejes italokat, és szemmel láthatóan nagyon jól szórakoztak. Az E!News forrása szerint nagyon egymásba voltak gabalyodva, nevetgéltek és nagyon cukin viselkedtek egymással, mint ahogy a szerelmespárok szoktak.
Egyelőre egyik fél sem nyilatkozott, hogy valóban románc alakul ki köztük, vagy csak barátilag találkoztak, mindenesetre aranyosak együtt.
Szerinted összeillenek?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.