A legjobb ünnepek utáni levezető ital
február 9
Ez a szuper kis mix biztosan segíteni fog feldolgozni azt a 4-5000 kalóriát, amit ilyenkor villámgyorsan beviszünk a szervezetünkbe. És higgyétek el, a szervezet nincs erre felkészülve! Úgy is hívom ezt a kis italt, hogy elixír, és ha kipróbáltátok, ti is érzitek majd a varázserejét. Aki hozzászokott a reggeli citromos vízhez (szigorúan frissen facsart citromból), azoknak ez az ital nagyon fog ízleni szerintem, persze annál azért pikánsabb lesz. Mutatom is a hozzávalókat! ;)
Hozzávalók:
1 citrom leve
1 ek. méz
Egy csipet cayenne bors
Egy csipet őrölt gyömbér
Egy csipet őrölt szegfűszeg

Egy csészébe tegyetek bele mindent, majd öntsetek rá meleg, de nem forró vizet, hogy kíméljük a vitaminokat és innentől már csak a kevergetés van hátra. Szerintem tökéletesen passzol az íze a karácsonyhoz, és turbó fokozatra kapcsolja az emésztőszerveket. Ihatjátok a nagy zabálás után, de akár másnap reggel is, ahogy jól esik. És aztán kezdődhet az egész elölről!! Csóóóók Édeseim!
Hogy tetszett a cikk?
február 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.