10 év után érkezik Fergie második szóló albuma
május 20
Végre hivatalos: márciusban érkezik Fergie második szóló albuma! Hihetetlen, hogy már 10 év eltelt az első óta, a The Dutchess nagy siker volt, ám azóta lemez téren elég nagy volt a csönd az énekesnő háza táján. 2014-ben ugyan kiadott egy új számot, az L.A. Love-ot, de albumról nem esett szó...eddig!
Állítólag azért járt Párizsban, mert ott fotózták az albumborítót, sőt klipet is forgatott, kíváncsian várjuk, milyen számhoz!
Sőt, nemrégiben Charlie Putz is posztolt egy közös képet vele, arra célozgatva, hogy duettezni fognak:
Korábban pedig egy Nicki Minajos kollaborációt is elhintett.
Én csak a kis kreatív bunkeremben voltam, ahol az ötletek jöttek amikor jöttek, és pont ez a dolog szépsége. Egyáltalán nem erőltet vagy sürget semmi, szóval mikor majd kijövök az albumommal, akkor nagyon büszke leszek a munkámra. Kellett egy kis szünet, hogy a gyerekemre koncentrálhassak.
- mondta még 2013-ban egy interjúban.Te várod már Fergie albumát?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.