Kiderült: ezért válik a férjétől Steiner Kristóf
február 15
Múlt héten robbant a hír: Steiner Kristóf és férje, Matan szakítottak! A pár 9 évig volt együtt, idén januárban döntötték el végleg: elválnak. Ennek okairól Kristóf az egyik heti magazinnak beszélt, egy korábbi írásában pedig azt is leszögezte: egyszer és csakis egyszer szeretné tisztázni a dolgokat és reagálni az elmúlt héten megjelent sok-sok téves információtól hemzsegő cikkre.
Az utóbbi időben egyre inkább más irányban kezdett menni az életünk. Valahogy más lett a prioritási listánk, az életünkben felállított célokhoz való viszonyunk.(...) Az ebből fakadó ellentétek egyre inkább felőrölték a kapcsolatunkat. Be kellett látnunk, hogy míg korábban sok mindenben egyezett a jövőképünk, kilenc év elteltével egyre nehezebben egyeztetjük össze az értékrendünket.
- hot! magazin
Kristóf azt is elmondta: a Tel-Avivban orvosként dolgozó exe és az ő időbeosztása és munkarendje is teljesen eltért egymástól, ez is komoly problémákat okozott a kapcsolatukban.
Szerinted történhet békében az elválás/szakítás?
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.