Zayn szólóban is olyan erős, mint a One Directionnel?
május 20
Zayn Malik Zayn Malik énekes 37cikk 2galéria 3videó Még több róla a One Direction tagjaként vált ismertté, és a rajongás azután sem hagyott alább iránta, hogy tavaly kiszállt a fiúbandából. Sőt! Azóta az énekes körül forr a levegő, kíváncsiak az emberek minden lépésre, no meg arra is, hogyan alakul éppen kapcsolata Gigi Hadiddal. Zayn a One Direction-szakítás évfordulójára időzítette első szólólemezének megjelenését – de elég jó lett a Mind of Mine ahhoz, hogy ne csak a pletykák, vagy növekvő borostája miatt figyeljünk az énekesre?
Megsúgom: lett olyan jó. Ezt persze már a Pillowtalk című első kislemezből is sejteni lehetett. Harry Styles mellett Zayn volt a legerősebb hang One Directionben, így bízni lehetett benne, hogy a producerek olyan dalokat dobnak majd össze neki, melyekben ezt ki is eresztheti. A debütáló dal ezt azonnal megmutatta, aztán az It’s You az albumon meg is erősítette.
A nagyszerű énekhang köré éppen menő ütemek és zenei körítés került, hogy az újabb és újabb slágerek bármikor felkúszhassanak a listák élére. Van itt péntek este pörgethető szám, mint a Befour, vagy csendes lazuláshoz szánt dal is, mint a Drunk. A szövegek pedig mind olyan témákra épülnek, melyeken egy 23 éves srác gondolkodhat: szex, csajok, bulizás és még több szex.
Nyilván nincsen szó korszakalkotó albumról, de az tuti, hogy nem véletlenül imádják annyian már most is. Szórakoztató és nagyon jó hallgatni. Zayn tehetséges srác, akiben van karizma rendesen, így ha jól csinálja, lehet még belőle akkora sztár, mint Justin Timberlake.
Csak ahhoz azért még fel kell nőnie.
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.