„Őrültség az én koromban!” – mondja Megan Fox harmadik gyermekének apja
október 14
Brian Austin Green Brian Austin Green Színész 13cikk 1galéria 0videó Még több róla és Megan Fox 2010-ben házasodott össze, tavaly pedig szakításuktól volt hangos a sajtó. Azóta viszont kiderült, hogy sikerült rendezni a kapcsolatukat – olyannyira, hogy összehozták a harmadik babájukat!
A férfi most nyilatkozott is erről a People magazinnak:
Tudja, semmit sem tervezünk előre. Egyik gyereket se terveztük. Csak úgy sodródtunk az árral. Az én koromban őrültség három kicsi. Idén 43 éves leszek!
Szerintünk viszont jól tartja magát, így semmi ok az aggodalomra!
Hogy tetszett a cikk?
október 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.