Könyvajánló: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam – Farída szökése
május 18
„Ha valaha is kiszabadulok, kihirdetem a világnak ezt a mérhetetlen igazságtalanságot” – fogadkozott az ISIS brutális rabságában Farída, szökése után pedig be is tartotta az ígéretét: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam című könyve egy kíméletlen és zárt világba enged – nagyon is közeli – betekintést.
2014 nyaráig Farída egy átlagos életet élő, 18 éves jazídí lány volt. Amikor azonban az Iszlám Állam rajtaütött iraki faluján, az addig ismert világ darabjaira hullott: a dzsihádisták minden férfit – köztük Farída apját és fivérét – megöltek, a nőket pedig magukkal hurcolták.
„A televíziós tudósításokban hallottam, hogy az Iszlám Állam lányokat rabolt el, hogy feleségül adja őket a harcosainak. Vajon ez a sors vár ránk is? Az elképzelés annyira elborzasztott, hogy inkább végig sem gondoltam. Nem, ez nem lehet. Egyszerűen lehetetlen. Ilyen csak a tévében van, nem a valós életben.” Farída kegyetlen őszinteséggel mesél rabsága körülményeiről: a mindennapos verésektől és erőszaktól kezdve a lelki terroron át a piacokig, ahol a nőket úgy bocsájtják áruba, mintha csak marhák lennének. A bátor lány lelkileg és fizikailag is kemény harcot folytatott fogva tartóival, míg végül többedmagával a sivatagon keresztül sikerült megszöknie. De megpróbáltatásai itt sem értek még véget: a menekülttáborban rá kellett döbbennie, hogy sajátjai kiközösítették, és megvetésük tárgyává vált, hiszen nincs férfi, aki feleségül venne egy „meggyalázott” lányt.
Farída azonban nem adta fel. Tovább harcolva az Iszlám Állam, a megbélyegzés és a kirekesztés ellen, az egész világgal megosztja a történetét – teszi mindezt a helyi férfierőszak egyik legnagyobb áldozatainak, a nőknek a szemszögéből. Az Andrea C. Hoffmann politikai újságíró segítségével megírt könyv pedig az európai olvasót is fájdalmas szembenézésre kényszeríti: ilyen sajnos nemcsak a könyvekben vagy a tévében van, hanem a valós életben is.
Libri Kiadó, 2016
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.