Ez a színész búcsúzik a Barátok közttől egy súlyos egészségügyi probléma miatt
május 9
Bombaként robbant a hír, hogy Rékasi Károly 18 év után elhagyja a sorozatot, mivel tavaly nyári motorbalesetének nem várt következményei lettek. Sajnos a szilánkosra törött csont, a csontpótló műtét után sem gyógyult úgy, ahogy várták, ezért a napokban újabb operációra volt szükség. Az RTL Klub közleményt is kiadott arról, hogy miért döntöttek a színész távozása mellett:
Rékasi jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A színész balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. A készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították. Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett – teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni.
- RTL Klub/Barátok köztSajnálod, hogy Bartha Zsolt egy jó ideig nem látható majd a sorozatban?
Hogy tetszett a cikk?
május 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.