Ritka pillanat: együtt lépett a vörös szőnyegre a három Olsen lány!
május 18
A 29 éves tervezőpáros - hiszen ők már inkább a divat világában próbálnak kiemelkedőt alkotni, mint a filmes szakmában - és 27 éves húguk Elizabeth, végre egy helyen volt, egy időben, és boldogan állták a kamerák hadát, hiszen ilyen is ritkán van, így archiválni szinte már ezért is szükségszerű, nem csak a ruhákért!
Mindhárman a fekete szín mellett döntöttek, ami egy vörös szőnyeges eseményen talán a legkézenfekvőbb megoldás. Pont a tőlük jól megszokott módon volt sikkes és minimalista a megjelenésük, ez már szinte a testvérek védjegyévé vált - az ikreké legalábbis mindenképp!
A CFDA egyébként a Council of Fashion Designers of America díjkiosztó gála, amit minden évben New York-ban rendeznek meg, és értelemszerűen a divatszakma különféle berkeiből kerülnek ki a győztesek. Az Olsen ikrek a The Row márkájuknak köszönhetően már háromszor vehették át ezt a nívós díjat, először 2012-ben, majd 2014-ben, legutóbb pedig 2015-ben. Idén azonban sajnos üres kézzel távoztak! Sebaj majd jövőre!
Szépek így együtt, nem?
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.