Mádai Vivien őszinte kitárulkozása a szülés utáni depresszióról
Forrás: Facebook/Mádai Vivien
május 17
Két évvel ezelőtt, a kis Zénó születése mindent megváltoztatott Vivienék életében. Azonban a családdá válásuk sajnos nem tündérmeseként indult, hanem igazi rémálomként: Vivit ugyanis szinte teljesen maga alá temette a szülés utáni depresszió, amiről a La Mome blogon, a legújabb bejegyzésében minden eddiginél őszintébben írt. Ugyan ma már nyoma sincs a szörnyű időszaknak és boldogabbak, mint valaha, a műsorvezető mégis úgy érezte, hogy a többi hasonló helyzetben lévő anyuka miatt muszáj megszólalnia és megosztani a tapasztalatait ebben a még ma is tabunak számító témában.
A megrázó sorokból alább idézünk:
A nagyi meglátta, hogy baj van. Tudta, hogy nem lesz ez így jó. És jött. Jönnie kellett. Szerda délután a kanapén ültünk. Megetetett, pelenkázott, és elaltatott. Én képtelen voltam. Kijött a szobádból, és azt mondtam neki, potyogó könnyek között. – Nekem ez a gyerek nem kell! A tiéd lehet, neveld fel te!
Komolyan gondoltam. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a rám szakadt felelőséggel, és azzal a mérhetetlen szégyennel, amit a gondolataim miatt éreztem. Sosem tudtalak volna bántani, de biztos voltam abban, hogy Neked nem én vagyok a megfelelő személy. Nekem pedig nem Te.Sosem féltem még senkitől ennyire, mint tőled. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, mert állandóan görcsben volt a gyomrom, és gombóc a torkomban. Minden reggel azt kívántam, bárcsak máshol ébrednék fel. És gyűlöltem, amivé váltam, és gyűlöltem élni is. Megszűnt a motiváció, a világ, megszűntem érezni és létezni.Meg akartam halni.
Vivi teljes írásáért kattints IDE!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.