Különleges találmány: pánikgomb gyűrűt tervezett a nő, aki túlélt egy durva utcai támadást
május 19
"Katya vagyok, 41 éves és túléltem egy késes támadást." Így kezdődik az orosz nő, Katya Kermlin bejegyzése, amelyet pár napja osztott meg a közösségi oldalán. Katyát 16 évvel ezelőtt fényes nappal, a nyílt utcán támadta meg egy férfi azért, mert a nő visszautasította, hogy beszélgessen vele. A támadója 9 késszúrást ejtett a lányon, elvágta a torkát, felmetszette a hasfalát és tovább szurkálta abban a reményben, hogy a szívét is eltalálja, de szerencsére ez nem sikerült neki.
Csodával határos módon Katya megmenekült, mert a szomszédok meghallották a segélykiáltásait. És az is csoda, hogy 40 preccel később már a közeli kórházban műtötték, ahol sikerült megmenteni az életét.
Most először beszélt az esetről, mégpedig azért, mert a testi-lelki felépülés időszakában elhatározta: tenni szeretne valamit azért, hogy más nőkkel ne történhessen meg az a szörnyűség, ami vele. Épp ezért az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy kifejlesztett egy olyan gyűrűt, ami pánikgombként funkcionál. Ha a viselője vészhelyzetbe kerül, akkor az előre beállított kontaktoknak (pl. családtag, férj, barátok, rendőrség) vészjelző jeleket küld az ékszer, és egyúttal a viselő pontos tartózkodási helyét is megadja.
Katya és csapata most a Kickstarter (közösségi finaszírozással foglalkozó oldal) segítségével szeretné összegyűjteni a pénzt arra, hogy a terméket, amelyet Nimbnek neveztek el, piacra is dobhassák. A nő szeretné, ha ezzel a találmánnyal sok-sok másik társának tudna segíteni. A gyűrűt egyébként úgy tervezték meg, hogy esztétikus legyen, de mégsem tűnjön fel, hogy ez valamilyen különleges segélyhívó eszköz.
Katya Kermlin teljes posztját és a bátor és gyönyörű képet a nőről, alább tudod megnézni:
Mit szólsz a találmányhoz?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.