Újabb kollaboráció a láthatáron: JLo betör a cipőbizniszbe
május 20
Kedvenceink mindig örömmel mondanak igent, egy-egy kollaborációra, ezen üzleti kapcsolat pedig azt gondoljuk, mindkét félnek csakis jövedelmező lehet.
Az énekesnő ezúttal Giuseppe Zanottival közösen hoz létre egy kapszulakollekciót, ami előreláthatólag januárban valósul meg.
Azt hiszem magától értetődő, hogy mint minden nő, így én is szeretem az ütős cipőket. Mindegy hogy a vörös szőnyegen sétálok végig, vagy csak egy egyszerű hétköznapot írunk, a tökéletes cipőválasztás teszi teljessé az outfitemet. Ettől pedig szépnek, szexinek és merésznek érzem magam. A Giuseppe-vel közös kollekciónkban, azt gondolom minden benne van amit csak elvárhattok tőlünk - dögös magassarkúk szenvedélyes kialakítással, és természetesen egy csipetnyi csillogással fűszerezve.
Kövekkel kirakott szépségek, térdig érő kígyóbőr mintás gladiátor szandál, pasztell színekben pompázó lábbelik és kétféle táska teszi teljessé kettejük, valószínűleg sikerre ítélt együttműködését. Mr. Zanotti pedig így nyilatkozott az egészről:
Jennifer mindig is inspirált és imádom látni azt, ahogy a cipőimet viseli - így szinte adta magát ez az együttműködés. A kollekció pont olyan mint Jen: érzéki, kifinomult és modern, de ugyanannyira életteli és drámai is.
Minket már most nagyon kíváncsivá tett ez a pár beharangozó fotó. Vajon Rihanna is örömmel viseli majd a JLo nevével fémjelzett Zanotti szépséget? Ugyanis a Miss Lopez bizony büszkén feszített "Ain't Your Mama" című klipjében, egy RiRi neve alatt fémjelzett Manolo Blahnik farmer combcsizmában. Na majd meglátjuk!
Addig is itt egy kép JLo-ról abban a bizonyos csizmában...
Mit gondolsz, nagy siker lesz kettejük együttműködése?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.