Mi is az a növényi őssejt?
május 18
Az utóbbi években az őssejtes kezelések és kutatások egyre nagyobb sikereket érnek el a gyógyításban, így nem véletlen, hogy a kozmetikai ipar is felfigyelt erre az irányra. Annyira, hogy a különböző bőrápoló készítmények legújabb sztárjai a növényi őssejtek lettek, melyekből számos fajtát megtalálhatunk már a boltok polcain. De mitől ilyen hatékony a növényi őssejt és miért jó a bőrünknek?
A felnőtt szervezetben az őssejtek javító, megújító funkciót látnak el. A bőrben is megtalálhatóak, ám idővel, és a káros környezeti hatásoknak köszönhetően ellustulhatnak, ettől pedig bőrünk szürkének, fáradtabbnak látszik. Arra, hogy kicsit felrázzuk őket, tökéletesen alkalmasak a nővényi őssejtek. Ezek ugyanis arra ösztönzik bőrünk őssejtjeit, hogy fokozzák regeneráló, fiatalító hatásukat, hiszen védik és táplálják őket. A növényi őssejtek tehát leginkább katalizátorként funkcionálhatnak a bőrápolásban, mellyel képesek lehetnek akár a bőr öregedésének lassítására is.
Attól függően, hogy milyen növény őssejtjéről van szó, olyan folyamatokat képes a növényi őssejt fokozottabban elősegíteni. Így van, amelyik a pattanásos bőr gyógyulásán segíthet, mások pedig épp a ráncok finomításán dolgozhatnak. Sok krém éppen ezért egyszerre akár több növényi őssejtet is tartalmazhat a kombinált hatás érdekében. Ezek az őssejtek egyébként azért is nagyon hatékonyak, mert hordozzák a növények pozitív tulajdonságait: a havasi gyopár őssejtje ellenállóbbá tesz és regenerálja a fáradt bőrt, az alma és a szőlő őssejt pedig fiatalító hatású.
Fontos, hogy a növényi őssejteken keresztül természetes anyagokat használhatunk a kozmetikában, melyeket durva beavatkozások nélkül, krémeken keresztül is be tudunk juttatni a bőr mélyebb rétegeibe, hogy ott kifejthessék jótékony hatásaikat. A növényi őssejtek bőrünk saját folyamatira segítenek rá és egyszerre javítják is azokat, szóval tényleg igazi főnyereménynek számítanak a bőrápolásban!
Kipróbáltál már növényi őssejtes krémeket?
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.