Sharon Stone-t valaki folyamatosan zaklatja
május 19
Egy férfi öt éve zaklatja Sharon Stone Sharon Stone Színésznő, producer 12cikk 1galéria 0videó Még több róla -t. Bár az Elemi ösztön sztárja rövid időre megnyugodhatott, ugyanis a férfit, aki felkavaró leveleket küldözgetett a színésznőnek, elmegyógyintézetbe záratták, de kiderült, hamarosan szabadul. Sharon Stone Sharon Stone Színésznő, producer 12cikk 1galéria 0videó Még több róla 2011-ben már annyira rettegett a férfitől, hogy távoltartási végzést kért ellene, de ez két év múlva lejárt, most pedig újra a rendőrséghez fordult, hogy megint eltiltassa magától az elmeháborodott embert.
A férfi az elmegyógyintézetből is folyamatosan leveleket küldött Sharonnak, amelyben gyémántokat, pisztoly hangtompítót, CIA igazolványokat és hasonló őrültségeket kért tőle, illetve állította, ő Sharon egyik gyermekének apja.
A színésznő joggal fél zaklatójától, ugyanis egyszer már a kertjébe is bejutott. Remélhetőleg hamar megkapja a távoltartási végzést.
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.