A Hadid nővérek a milánói divathét szerencsecsillagai!
május 20
Minden divatház próbál kicsit más, kicsit jobb lenni. Ez pedig nem csak a kampányokban figyelhető meg, hanem a bemutatóikon is. New York és London után, Milánó se szeretne kimaradni a sorból, éppen ezért elég erősen nyitottak.
A Hadid nővérek értéke szakmai berkekben pedig villámgyorsan kúszik felfelé, így egyre több brand próbálta leszerződtetni őket erre a hónapra. A terv pedig úgy tűnik bevált, hiszen hetek óta napi szinten mindenki róluk beszél...Még úgy is, hogy Hailey Baldwin, vagy éppen Kendall Jenner is hősiesen rója a kifutókat.
A modelleken kívül persze a bemutatott ruhák még érdekesebbek lehetnek, már csak azért is mert Milánó nagyon sok színt, mintát és meghökkentést dolgozott fel és gyúrt eggyé ebben a szezonban is.
A Gucci-nál csak úgy izzott a '70-es évek éjszakai klubhangulata, amit a szállingózó cigarettafüst még sejtelmesebbé tett. Alessandro Michele-nek köszönhetően az American Horror Story 5. évadának hangulatába csöppenhettünk, ahol Lady Gaga vezet körbe minket a cseppet sem szokványos bordó kárpittal borított hoteljében.
A Moschino-t se kell félteni, ha kreativitásról van szó: Jeremy Scott neve szinte garancia a megdöbbentésre. Talán még emlékszel azokra a papírbabákra, amiket te öltöztethettél fel úgy, hogy a különféle ruhadarabokat rájuk hajtogattad. Most ezt a gyerekkori emléket keltette életre az amerikai tervező (igen-igen, a divatház ettől függetlenül olasz). A tavalyi Barbie-s őrület után elképzelni se tudtuk, mi jöhet még. Hát íme...Zseniális!
Karl Lagerfeld sem akart kimaradni a sorból, és a Fendi színei alatt ő is letett egy kis meghökkentést az asztalra. Minden egyes darabból árad egyfajta kifinomult, friss, modern energia, amire tényleg csak kevesen képesek. A szexis és sejtelmes anyaghasználatnak köszönhetően pedig Gigi Hadid Gigi Hadid modell 124cikk 18galéria 3videó Még több róla tökéletes domborulatai is feltűntek az olasz divathéten.
Itt egy közelebbi fotó arról a híresen átlátszó ruháról, amit Gigi viselt!
Neked melyik kollekció tetszik a legjobban?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.