Movember előtt Polished Man: Új kampányt indítottak a férfiak
május 17
Novemberben rengeteg férfi tartja meg évek óta a Movembert, azaz a nem borotválkozós hónapot. A moustache (bajusz) és a november szavak összemixeléséből ered a szó. Ezzel a bajusznövesztéssel a prosztatarák szűrés fontosságára igyekeznek a férfiak felhívni a figyelmet. Úgy tűnt, ez egy egyszeri kezdeményezés lesz, de már sokadik éve vesznek részt rajta a világ minden táján.
Idén októberben elindult egy hónappal a nem borotválkozás előtt egy új figyelemfelhívó kampány, a Polished Man, amelynek résztvevői szintén férfiak, akik a gyermekek ellen elkövetett erőszak ellen tiltakoznak. Ennek jeléül egyik körmüket színesre festik. Öt ujjból egyet, ugyanis minden ötödik gyerek ellen követnek el erőszakot a világon.
A szervező, Elliot Costelló elmondta, céljuk, hogy adományokat is szerezzenek a bántalmazott gyerekeknek, és meg is mentsék őket.
A mozgalomhoz már olyan hírességek csatlakoztak, mint Chris Hemsworth és Tyler Blackburn.
Többmillió forintnyi adományt gyűjtött eddig már össze az egyesület. Még jó sok nap hátra van októberből, ezért minden férfit bíztatunk a csatlakozásra.
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.