Operameséket álmodtunk és mindenkit elbűvöltünk!
május 20
A divatbemutatókat láthattátok nem is olyan rég, két októberi hétvégén is a bevásárlóközpont földszinti nagyszínpadán. Ezzel párhuzamosan pedig elindult egy hiánypótló, mindenkihez szóló operatörténeti kiállítás, ami szintén nagyon szuper ötlet volt, és rengeteg érdekességet árult el a Magyar Állami Operaház történetéből.
A bemutatók koncepciója nagyon érdekes volt, és mondhatom, hogy kihívás is, nem csak az első alkalommal, de idén is! ;) A bevásárlóközpont üzleteit kapcsoltuk össze gyönyörű operákkal – volt Aida, Diótörő, Carmen, Álarcosbál, Háry János, Figaro házassága, Pillangókisasszony, Hattyúk tava, Rigoletto, Traviata, de még Sevillai borbély is, hogy minél többet lásson a nagyérdemű az operatörténelemből.
Az elképzelés szerint az egyes operákat a márkákkal, az őszi-téli kollekcióik hangulatával párosítottuk én és a zseniális segítőim, akik a Style Institute diákjai voltak (csók és köszönet, Drágáim!!). Így esett például, hogy az 5. elem zenéjére – ahol a csodálatos Őrület-ária is elhangzik a Lammermoori Lucia című Donizetti operából – futurisztikus ihletésű darabokban vonultak fel a modellek, a Sevillai borbély alatt pedig laza kockás ingben és városiasan menő szettekben pompáztak a táncosok.
Az Operaháztól több száz kiegészítő – kalapok, cilinderek, parókák, fejdíszek, nyakékek – érkezett és természetesen tengernyi jelmez. Még így is majdnem kevésnek bizonyult, annyi jelenetünk volt! Egy előadás több mint fél órás volt, és kétféle produkció volt, úgyhogy sejtitek szerintem, mennyit készültünk a szervezőkkel és a diákjaimmal, hogy minden fantasztikusan sikerüljön és emlékezetes legyen.
Összesen 30 modellünk és táncosunk volt, akik a lelküket is kitették a színpadon naponta többször is, az előadások között pedig Bernáth Imre légtornász lebegett a nézők felett. Nagyon cuki gyerekek is voltak a kifutón, hogyne lettek volna – ők tütüben balettoztak a Diótörőben és manójelmezben parádéztak a Szentivánéji álomban! ;)
Nézzétek, így vonultak a modellek modern outfitekben, az Operaház kiegészítővel:
Az álmodozásban persze hatalmas szerepe volt a show-t rendező Lukács Gabinak, aki a társam a Wonderland Show Company-ben, és akivel együtt csináltuk például a nyári monacói kalandot is, Sztranyanszki Zsuzsának, aki szintén hű segítőnk ezer meg egy éve, és persze Temesi Bertalannak, aki az Allee Operamesék zenei rendezője volt.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött és megnézte a show-t, aki pedig lemaradt volna, ők remélem, hogy hamarosan bepótolhatják!! ;)
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.