Az X-Faktoros Petics Kristóf újabb botrányos nyilatkozatán háborog az internet
május 17
Így indította legújabb interjúját a műsorból kizárt 19 éves fiú, aki az alábbi beszélgetés során olyan kijelentéseket tett, amin jogosan háborodtak fel a X-Faktor nézői, hiszen Kristóf flegmán, kicsit közönyösen, és a megbánás bármi nemű jele nélkül adta elő a történetet.
A srác elmesélte, hogy hogyan keveredett verekedésbe, és hogyan tartóztatták le. Ezután pedig azt is részletezte, hogy nem érti, miért zárták ki a versenyből, és hogy a "magánélete miért nem összeegyeztethető a műsorral."
Akkora X van bennem, hogy kiüti a közfalat! Nem bírnak elviselni, mert birkáknak szólítom őket! Mert azok!
A botrányos interjút IDE kattintva nézheted meg végig!
És ha mindez még nem lenne elég, Kristóf a közösségi oldalán is olyan vádaskodásba kezdett az egyik versenyzőtársával kapcsolatban, hogy ezzel még inkább kivívta az emberek ellenszenvét. Ráadásul mindezt olyan stílusban tette, ami minősíthetetlen: durva jelzőkkel illette a fiút, és azt is megjegyezte, hogy csoda, hogy őt "nem csapta még le".
Nemrég pedig azzal "tette fel az i-re a pontot", hogy az alábbi képet posztolta a Facbook-oldalán:
Mi a véleményed a történetről?
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.