Tessék?! Tommy Hilfiger szerint Gigi Hadid "nem elég magas és vékony", bő poncsóval takarta el!
május 20
Gigi Hadid Gigi Hadid modell 124cikk 18galéria 3videó Még több róla már eddig is kapott hideget-meleget, ha az alakjáról volt szó és úgy tűnik még mindig nincs vége a sornak, ugyanis sokan imádnak a múltban turkálni.
Most éppen az egyik legnagyobb rajongójáról és munkaadójáról szólnak a hírek, Tommy Hilfigernek ugyanis kicsit meggyűlt a baja a neki dolgozó casting emberekkel. Akik bizony nem voltak teljesen elégedettek a szépséges modell testi adottságaival, mert szerintük az nem felelt meg a kifutók szülte centi-követelményeknek.
A sztori még 2015-ös, amikor is Gigi, Tommy Hilfiger őszi/téli kollekciójának bemutatóján egy poncsóban vonult végig a New York-i kifutón.
A casting vezetőnk azt mondta: "Nem igazán illik bele a képbe, mármint érted: nem elég magas a többi lányhoz képest, és nem is elég vékony!
- mesélte Hilfiger, majd hozzátette:
Egyáltalán nem örültem az ötletnek, hogy rejtsük Gigi testét egy poncsó alá. Mondtam is nekik, hogy ezt nem tehetjük meg. Még az a tény se tett boldoggá, hogy ez a poncsó volt az egész kollekció legkeresettebb darabja. Hiszen a feltételezés maga is csalódottá tett, hogy Gigit nem találták elég vékonynak, amikor szerintem ő maga a tökéletesség megtestesítője.
Azóta persze sok-sok víz lefolyt a Hudson folyón és a divatszakma is kicsit más szemmel néz Gigire, a centikkel és a kilókkal már senki se foglalkozik. Negatív kritikák ide vagy oda, ma már ő a két lábon járó Tommy Girl és a Hilfiger divatház egyik legnépszerűbb múzsája. Így azt gondoljuk, az idő és a profizmus őt igazolta!
Mit gondolsz? Szerinted is kicsit felháborító az, hogy Gigit túlontúl husinak gondolták a kifutóra?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.