Ülsz a színházban és csak pislogsz: mikor lett a Pál utcai fiúk ennyire menő?!
február 8
Közepesen aktív színházba járó vagyok, évente nagyjából négyszer-ötször megyek előadásokra, és azt kell, hogy mondjam az elmúlt évek felhozatalából nem tudok olyat kiemelni, ami annyira katartikus lett volna, hogy újra színházba akarjak menni. Az elmúlt éveim tapasztalata az, hogy a vígjátékok ripacskodásba mennek át, a komoly darabokat pedig gyakran annyira túlművészkedik, hogy vagy unalmasak vagy érthetetlenek lesznek.
Ennek fényében, mikor meghívást kaptam arra, hogy nézzem meg a Pál utcai fiúk musicalt, az elvárásaim nem voltak túl magasak, sőt, némi gyomorgörcsöm volt attól, hogy mire számítsak. Aztán jól leesett az állam, hiszen ahelyett, hogy egy kínos és izzadságszagúan túlmodernizált darabot kaptam volna, egy gördülékeny, jól követhető, élvezhető musicalt láttam, aminek során többször észrevettem, hogy ütöm a ritmust a lábammal. A végén pedig azt éreztem, ezt bármikor újra megnézném. De mégis hogyan lett ennyire menő a Pál utcai fiúk? Ennek a kérdésnek a megválaszolásában segítségemre volt Wunderlich József, aki a darabban Boka Jánost játssza.
A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.