10 bizonyíték, hogy egyre inkább kezdesz az anyukádra hasonlítani
május 17
Ja, ez van, nincs ellene mit tenni: előbb-utóbb mindenkin megjelennek valamilyen formában és mennyiségben a szüleitől tanult minták. Akkor is, ha nagyon küzdünk ellene, akkor is, ha nem veszünk róla különösebben tudomást, sőt még akkor is, ha baromi tudatos felnőttek módjára pontosan tudjuk, hogy épp úgy viselkedünk, mint az anyánk, vagy az apánk. Íme néhány tipikus jel arra nézve, hogy visszafordíthatatlanul kezdesz olyan lenni, mint a szüleid! Küzdj ellene, ha jónak látod, de az igazság az, hogy a végén kicsit mindig utat tör majd magának egy apró kis „hazai”! :-)
1# Állandóan aggódsz.
Már többször is az aggódás jeleit észlelted magadon, vagy valaki figyelmeztetett rá, hogy kicsit túlzásba viszed. Kézzel fogható jel: minden reggel elmondod a párodnak mielőtt kilép az ajtón, hogy „vigyázz magadra!”, ő pedig már meg sem hallja!
2# Odafigyelsz a réteges öltözködésre.
Tudod, hogy nehogy megfázzon a veséd, kilógjon a hasad, felfázz, aztán majd mindenféle nőgyógyászati gondjaid legyenek! Különbség: régen mindig anyukád, vagy a nagyid szajkózta, hogy így kell öltöznöd, most pedig már megy zsigerből is. Vagyis fel sem merül benned, hogy a divat nyerjen az egészséggel szemben.
3# Ha vendégeket hívsz, távozásuk előtt mindig csomagolsz nekik némi útravalót.
Pont, mint anyukád, mielőtt haza indulnál: „vigyetek egy kicsit ebből a...!”
4# Nevelő céllal akarsz felszólalni.
Legszívesebben rászólnál azokra az emberekre az utcán, tömegközlekedésen, és gyakorlatilag bárhol, akiknek véleményed szerint nem odaillő a viselkedésük. Különbség: nehezen állod meg, de nem teszed, mert attól tartasz, hogy esetleg következményei lehetnek.
5# Nálad „mindig minden van”.
Vagyis, akár elutaztok, akár csak összeültök a barátokkal, de csak ha a munkahelyeden tartózkodsz is: a te táskád egy túlélő készlet! Hiába, minden eshetőségre fel kell készülni, nem? Éhség, sebesülés, fejfájás, gyomorégés, vagy leszakadt gomb: mi az neked?
A CIKK FOLYTATÓDIK AZ ÉVAMAGAZIN.HU OLDALON. KATTINTS!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.