Visszatérhet a '80-as évek egyik legnagyobb hajtrendje?
április 20
A világ nagyobbik felén már a 80-as években, nálunk inkább a '90-es évek elején hódított a kreppelt haj, ami azért rendesen megviselte a csajok haját. Most úgy tűnik, ha nem is teljes díszében, de visszatérni látszik ez a trend.
A kreppeléssel az a baj, hogy természetellenes formát ad hőkezeléssel úgy, hogy megtöri a hajszálakat, így amikor valaki túl sűrűn alkalmazza, csúnyán töredezhet és elvékonyodhat tőle a haja. Nyilvn voltak a '80-as években sokan, akiknek emiatt kellett vágatni, de szerencsére ez a fajta kreppelés ugyanígy nem jön vissza a divatba. Helyette érkezik a kreppelt haj ihlette zigzag trend, ami már Instagram-szerte hódít.
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.