A tudósok szerint háromféle szelfiző létezik - Te melyik vagy?
május 18
A Brigham Young Egyetem tanulmányában azt kutatták, miért készítenek az emberek szelfit. A résztvevők motivációi alapján három archetípust különböztettek meg a kutatók:
Kommunikátorok
A kommunikátor típus azért oszt meg szelfiket, hogy általa kapcsolódjon másokhoz és párbeszédet nyisson a követőivel. Szeretik a kétoldalú kommunikációt, ha lehet a szelfivel kapdcsolatban beszélni valamiről. Jó példa erre a néhány hónappal ezelőtti amerikai elnökszavazás időszaka, sok sztár pózolt „szavaztam” feliratú pólóban. De Leonardo DiCaprio is kommunikátornak számít a szinte kizárólagosan a környezetvédelemnek szentelt Instagramjával.
Naplózók
A naplózó azért oszt meg szelfiket, hogy általuk is dokumentálja az életét, feljegyezzen bizonyos eseményeket és emlékeket. A kutatás szerint ez a típus azért osztja meg publikusan a képeit, hogy mások láthassák, de nem számít visszajelzésre és elköteleződésre, mint a kommunikátor. Például a NASA asztronautája, Scott Kelley több űrszelfit is készített, de ide tartozik Chiara Ferragni is, aki rutinszerűen naplózza a napi tevékenységét, legyen az a város, ahol éppen tartózkodik, étel, amit eszik vagy épp a szett, amit aznap visel.
Önhirdetők
Azt gondolhatnánk, hogy a szelfijelenség mögött legnagyobb részben túlzott egoizmus áll, pedig az önhirdetők csoportja a legkisebb. Az önhirdetők imádják az egész életüket dokumentálni. És azzal, hogy bemutatják és megosztják az életüket, azt remélik, hogy pozitív színben tűnnek fel ők és a történeteik. Ide tartoznak – természetesen – a Kardashianek, a Hadid-nővérek és Taylor Swift is.
És hogy miért fontos többet tudnunk a szelfizésről? Matt Lewis, a tanulmány társszerzője szerint:
„Azért mert évek múlva a társadalmunk vizuális történelmének jelentős része szelfikből fog állni. Az, hogy megtudjuk, miért csinálják az emberek, nagyban hozzájárul az erről és általában a vizuális kommunikációról szóló párbeszédhez.”
Harper's Bazaar
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.