Miért csaltak meg?
február 9
Fehér Tímea ezt a cikket a JOY gyakornok program pályázati kiírásra küldte.
Itt olvashatjátok:
Még ha mi nem is éltük át azt a kínzó fájdalmat, mikor a szerelmünk félrelép, biztosan tudunk legalább egy olyan párt a környezetünkben, akik ezt átélték. Megkérdeztünk mind a két félről egy-egy személyt, hogy mit is gondolnak erről.
Aki megcsal valakit, nincs kibékülve az életével!
Mindkét fél úgy gondolta, hogy egy ilyen fájdalom, illetve egy ilyen elkövetett tett után mindenki félve ugrik bele egy új viszonyba.
A megcsaló elmondása szerint bele volt kényszerítve a kapcsolatba, és nem volt mersze kilépni belőle, így mikor adódott az alkalom megtette.
Akkori párja szinte sakkban tartotta, nem tudott menekülni előle, hiába akarta a végét, mindig visszatalált. Vajon ilyenkor kit hibáztathatunk?
A megcsalt válaszai már másfelé vetették az irányt. Ő úgy gondolta, hogy egykori szerelmét a kíváncsiság hajtotta, nem gondolta, hogy a félrelépésre okot adhatott.
Kutatások szerint a nőt mindig a génvadászat, a kecske-káposzta effektus hajtja, míg a férfit a szexuális változatosság igénye. Vannak, akiknek már az érzelmet is megcsalásnak veszik, míg sokan a fizikai kapcsolatnál könyvelik el magukban, hogy átverték.
Amit tehetsz elsőként egy ilyen esetben, mikor megcsalnak, hogy kibeszéled magadból, és rögtön végzel a kapcsolatoddal, hiszen a bizalom már megtört. Érdemes új életet kezdeni!
Ha te vagy a megcsaló, a legjobb, amit tehetsz, hogy az elején már elmondod neki mit is tettél.
Hogy tetszett?
Hogy tetszett a cikk?
február 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.