8 egyszerű tipp, amivel megacélozhatsz egy távkapcsolatot
április 20
Ahogyan egyre inkább tágul előttünk a világ és egyre többen élünk a nemzetközi munka, a külföldi élet lehetőségével, úgy bizony a távkapcsolatok is megsokszorozódnak. Hiszen számos olyan eset van, hogy a pár egyik tagja valamilyen oknál fogva nem tud a társával tartani, akadályokba ütközik, hogy ő is elköltözzön, esetleg munkát is vállaljon az adott helyen. Persze ezek a szituációk legtöbbször néhány éven belül megoldódnak, amire már körvonalazódik, hogy hol is lenne jobb élni, és hol milyen lehetőségek, adottságok várják a szerelmeseket. De egészen addig igen embert próbáló, döcögős úton kell haladjanak a a szerelmüknek kitaposott úton.
Ha te is távkapcsolatban élsz, akkor jól tudod, hogy mennyiben más egy átlagos estétek vagy egy lazítósabb hétvégétek, mint az együttélő pároké, hiszen ti a legtöbb esetben fizikailag nem vagytok egy helyen. Persze ennek ellenére dolgoztok a kapcsolatotokért és messziről is igyekeztek őrizni, táplálni a lángot, így számos trükköt bevettek annak érdekében, hogy ez minél hathatósabban sikerüljön. Mi most ilyen mindennapos apróságokat gyűjtöttünk egy csokorba, hogy minél több dologgal tudjátok szorosabbra fűzni a kettőtök közt lévő köteléket.
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.