Ben Affleck jóképű öccsének minden esélye megvan arra, hogy idén Oscar-díjat kapjon!
május 13
Ben Affleck
Ben Affleck
színész, rendező, forgatókönyvíró
62cikk
2galéria
5videó
Még több róla
öccsét, Casey-t kevesebben ismerik, pedig az ifjabb Affleck is tehetséges színész, és jópár hollywoodi produkcióban feltűnt már.
Többek közt szerepelt a Good Will Huntingban, az Amerikai pite első két részében, a Ocean’s Eleven/Twelwe/Thirteen-ben és a Csillagok közöttben is, mindemellett pedig nem egy forgatókönyv került ki a kezei közül.
Ami magánéletet illeti: 1999-ben kezdett el randizni Joaquin Phoenix húgával, Summerrel, akit aztán 2006-ban feleségül is vett és egészen 2016-ig alkottak egy párt. Két kisfiúk született, August és Atticus. Casey válása után új életet kezdett, és úgy tűnik, hogy Floriana Lima színésznő oldalán meg is találta a boldogságot.
2007-ben már egyszer Oscar-díjra jelölték, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című filmben nyújtott alakításáért, de akkor sajnos üres kézzel távozott. Idén viszont minden esélye megvan arra, hogy végre ő is gazdagítsa a család Oscar gyűjteményét. A régi város című filmje ugyanis a kritikusat is meggyőzte arról, hogy Casey nagyon is felnőtt ahhoz a feladathoz, hogy bátyjával egy lapon említsék.
Miről is szól a film? Lee Chandler (Casey Affleck) magányosan él egy alagsori lakásban Boston városában, és házmesterként keresi meg a napi betevőre valót. Az unalmas állóvizet, azonban egy nap felkavarja bátyja halálhíre és az, hogy néhai testvére Lee-t nevezi meg egyetlen fia, Patrick (Lucas Hedges) gyámjának. Lee kénytelen visszaköltözni abba a kisvárosba, ahova annyi fájdalom köti és megvívnia élete újabb harcát, amit volt neje Randi (Michelle Williams) személye se könnyít meg.
A történet a rövid tartalom alapján üresnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Egy nagyon jól felépített, tökéletesen kidolgozott karakterekkel teli dráma. Így minket meg se lepett az, hogy a hat Oscar jelölés mellett még kétszázöt másik díjra is esélyesnek mondható.
Két ember, két jellem, míg egyiküknek ez a "régi város" az életet és a lehetőségeket jelenti, addig a másikuknak fájdalmas múlt, soha be nem gyógyuló sebeit.
Lee életunt és introvertált személyisége - ami remekül illeszkedik, a téli, kisvárosi hangulatba - csupán néhány pillanatra billen ki a megszokott közönyből. A film egészét végigkíséri az a természetes, ám mégis tökéletes színészi játék, amit Casey Affleck tehetségét dicséri. A nézők persze nem maradnak válaszok nélkül, és a visszatekintéseknek hála, egyre jobban rajzolódik ki Lee jelleme és az, hogy miért is nem kell "utálni" őt, azért mert olyan amilyen. Az a fajta fájdalom mely a karakterében szunnyad, annyira átjön a filmből, hogy mint néző is éreztük azt a vigasztalhatatlan érzést, amit az ember még az ellenségének se kíván.
Lee unokaöccse, Patrick közben erősen és kitartóan képviseli azt a jelent, ami tele van reménnyel, tervvel és életerővel, mindazon dolgokkal, ami valahol régen nagybátyjából elveszett. Kettejük kapcsolata jónak mondható, ami egy csendes, ám annál erősebb bizalmi köteléket alakít ki köztük és melynek köszönhetően a film megmarad abban a kellemes balanszban, amitől egy percre se válik unalmassá. Sikerül-e megtalálni akár csak egy minimális fényt is az alagút végén? Nézd meg, és kiderül!
Hogy tetszett a cikk?
május 13
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.