A legcukibb plus size pin-up lány története
május 18
A pin-up kifejezés a II. világháború idején született, hiszen ekkortájt lett irtó népszerű a külhonba szakadt katonák körében a szekrényeket és társasági helyiségeket csinos lányok képével díszíteni (bár a szakértők szerint egészen 1890-ig nyúlik vissza maga a jelenség, akármilyen meglepő). Aztán az ’50-es években jött egy amerikai művész, Duane Bryers, aki úgy gondolta, elférne most már egy teltebb ideál is azokon a falakon.
Mr. Bryers egyébként rengeteg mindennel foglalkozott hosszú élete során – dolgozott fűrészmalomban, lengett cirkuszi trapézon, alkotott hatalmas jég- vagy épp szappanszobrokat, majd festett, rajzolt, illusztrált. A 2013-ban, 101 évesen elhunyt alkotó minden munkájában volt egy csipetnyi humor, nem véletlen, hogy Hildát is ennyire sok ember szerette meg. ;)
De hogy jutott el idáig az úriember? Az említett, mindenféle területet érintő kisebb-nagyobb alkotások után New Yorkba költözött, hogy magába szívja a hatalmas város kultúráját, és itt aztán hónapokig járta a lenyűgöző galériákat. Ezután a világháború kitörése miatt Texas-ba vezetett az útja, a hadsereghez, ahol hobbiszinten mindent kidekorált a csinos pin-up rajzaival a falfelületektől a repülőgépekig. Át is vezényelték rögtön a katonaság újságjához, ahol posztereket és képregényt rajzolhatott, távol a bombák zajától, de nem a háborús témáktól.
Miután kitalálta, hogy készít egy gömbölyded kalendárium lányt, az első gondolata az volt: jó, de hogy fogom én ezt eladni? Végül fogta a rajzokat, bevitte a Brown & Bigelow-hoz, az ország legnagyobb naptárkiadójához, akik nagy duzzogva kinyomtatták és rögtön jelezték is Mr. Bryers-nek, hogy valószínűleg nem lesz hosszú életű. És tudjátok mit? 36 évig nyomták! „Több modellem is volt az évek során, de a legjobb képek fejből születtek.” – nyilatkozta 100. születésnapján a művész.
Hildát gyakran ábrázolta virágbikiniben, amely nagyon trükkösen leplezte intim részeit. Illetve volt, hogy el is hagyta, ha úgy hozta az élet… ;)
Les Toil, a műgyűjtő szerint, aki újra felfedezte nekünk Hildát, a rajzok egy forró, játékos nyári nap hangulatát idézik – és szerintem ez tökéletesen leírja az érzést, amit a csintalan, telt idomú hölgyemény képei kiváltanak.
Egy szó, mint száz, Hilda, a lengén öltözött, vörös hajú, kíváncsi bajkeverő máig az egyik legnépszerűbb pin-up lány – és a közösségi média egyik ikonja. És mennyire örülünk neki, hogy a sok-sok tökéletes testű pin-up lány mellett van egy kicsit teltebb, de nagyon szerethető figura is – figyeljétek, mert néha találkozni vele a Facebook oldalamon is! ;)
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.