Te tudtad? Ez az egyetlen közös dolog Hermionéban és Belle-ben
május 20
Viszont nem tudunk elmenni leghíresebb szerepe, Hermione Granger mellett. A két karakter között több hasonlóság is van: mindkét lány nagyon független, erős és okos is, de van egy apróság, ami ezeken kívül közös bennük - talán erre még te sem jöttél rá.
A Harry Potter és a halál ereklyéi második részében láthatjuk, ahogy Hermione és férje, Ron elbúcsúznak lányuktól, aki Roxfortban kezdi majd az első évét. A lányukat Rose-nak, vagyis Rózsának hívják, a virág pedig kiemelkedő szerepet játszik a Disney klasszikusban is. Hiszen a szörnyeteg csak úgy változhat vissza az átok miatt a herceggé, ha azelőtt szerelmes lesz, hogy a rózsáról az utolsó szirom is lehullana (ezt még 21 éves kora előtt kell elérnie). Vagyis a rózsa nagyon fontos dolgot szimbolizál mindkét filmben!
Te tudtad ezt?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.