Kiderült, idén melyik pózban szeretkeznek legszívesebben az emberek: Meglepődtél az eredményen?
május 15
Egy nagy nemzetközi kutatásban nőktől és férfiaktól kérdezték meg idén is, hogy milyen pózban szeretnek a leginkább szexelni. Több ezren válaszolták meg a kérdést, és az eredmény meglepő lett, ugyanis a nők és a férfiak is ugyanazt jelölték meg a legjobbnak.
Van tipped, hogy melyik pózról van szó? Nos, eláruljuk: 2017-ben a legnépszerűbb a kutyapóz lett a férfiak és nők körében egyaránt.
A dobogó második és harmadik fokára is került egy-egy szexfogás. A második helyezést a legalapabb szexpóz, a misszionárius került, a bronzérmet pedig a cowgirl kapta, azaz a nő felül a férfi alul felállás.
Korábban a férfiak és a nők rendszeresen mást jelöltek meg a számukra legélvezetesebb pózként, hosszú ideje most először kapta ugyanaz a legtöbb szavazatot.
Mi erre csak ennyit mondunk:
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.