Így készült a legújabb Rossmann reklám
május 17
A Rossmann drogéria nyári Balaton kollekciójához ugyanis három gyönyörű lányunkat, Alisát, Lillát és Tinát választották ki, hogy a termékek egyedi mintáit kampányfotókon és reklámfilmen keresztül keltsék életre a Balaton-parton. A hosszú forgatási napról egy izgalmas werk videó is készült, melynek segítségével teljes betekintést kaphatsz a kulisszák mögé. Ezt kiegészítve modelljeink személyesen is elkalauzolnak a balatoni munka emlékeiben:
Alisa: "Április elején forgattuk a Rossmann nyári reklámfilmjét Siófokon. Balaton a kedvenc helyem, nagy öröm volt számomra, hogy ott volt a helyszín. A forgatás előtti napon lefotóztuk a kampányképeket Budapesten, majd rögtön indultunk is, hiszen másnap 5-kor szólt az ébresztő, egész napos munka várt ránk. Bár kipihentek közel sem voltunk, a napfelkelte kárpótolt. Mivel több jelenetet vettünk fel, és nem szerepelt az összes lány az összes jelenetben, közben tudtunk pihenni, napozni és élvezni a Balaton-partot. Pont időben végeztünk, még sötétedés előtt, és indultunk is vissza Budapestre.”
Lilla: "Nagyon jól sikerült a forgatás és minden percét élveztem! Örülök, hogy lehetőségem nyílt kipróbálni magam ebben a szerepben is. A stáb nagyon profi volt, a munka végig gördülékenyen ment és remek hangulatban telt el a forgatás két napja. Mind a reklám, mind a képek remekül sikerültek.”
Tina: "A Rossmann forgatás Siófokon a nyár érzését adta már áprilisban. Gyönyörű, rendezett volt a helyszín, óriási stábbal, ahol mindenki jófej és jókedvű volt. Az érkezés éjszakáján már összemelegedett a csapat, úgyhogy nem volt probléma másnap az együttműködéssel, minden gördülékenyen ment. Vicces, mert egész nap száz ágra sütött a nap, de az én fürdőruhás jeleneteimet pont hajnalban és este forgattuk, amikor nem volt túl kellemes az időjárás. Ennek csak örültem, mert volt időm bóklászni napközben és a hideg miatt gyorsabban lezavartuk. Szívesen visszamennék most is!”
Nézd végig te is a Rossmann legújabb reklámját az Attractive Models-es lányokkal:
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.