Nem vesztegeti az idejét: Scarlett Johansson ezzel a pasival vigasztalódik
Forrás: Getty Images
május 16
Scarlett Johansson Scarlett Johansson színésznő, modell 61cikk 7galéria 3videó Még több róla második házassága már korábban véget ért, a válásról azonban az év elejéig senki sem szerzett tudomást. A színésznő viszont nem tűnt túlságosan szomorúnak a dolog miatt, sőt, egy interjúban még azt is bátran hangoztatta, hogy egyáltalán nem hisz a monogámiában. És úgy tűnik, a hétköznapok során is ezt az elvet vallja, hiszen a februári Oscar-díjátadóra még egy tehetségkutató szervezőjével, Joe Machotával érkezett, a hétvégén pedig már egy másik pasival látták kézen fogva andalogni.
A színésznő New York-ban vacsorázott a neves ügyvéddel, Kevin Yornnal, akinek Scarlett egyébként az egyik legkiemeltebb ügyfele. A fotók alapján viszont nagyon úgy tűnik, hogy az üzleti kapcsolatnál több is van közöttük, hiszen a szemtanúk szerint kézen fogva sétáltak, s meglehetősen jól érezték magukat egymás társaságában.
Mi azért kíváncsiak vagyunk, lesz-e folytatása a randevúnak!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.