Most már mindenki talál magának Ken-babát
február 15
Nagyjából fél évszázadnyi változatlanság után jött a gondolat a játékgyártó cégnél, hogy meg kellene újítani a Barbie-babákat – nem is csoda, hiszen hatalmas nyomás volt rajtuk a szülők részéről, akik szerint irreális testképet mutattak a kislányoknak a darázsderekú babákkal. Több évnyi sikertelen újítgatás után tavalyelőtt végül új bőrszínekkel és hajakkal rukkoltak elő, de a szülők többet követeltek. Így jött, hogy 2016-ban a fashionista-vonalon megjelent a hagyományos alkatú baba mellett a magas, a petite (aprócska, karcsú) és a telt Barbie. Sőt, nemhogy megjelent, de rögtön a TIME magazin címlapján mutatkozott be azzal a felirattal, hogy reméli, most már nem lesz beszédtéma a testalkata… Pedig éppen ezek után indult be igazán a dolog!

A nagy debütálás előtti időszakot nem is gondolnátok, mennyi ötletelés övezte – a szupertitkos tervezés Project Dawn néven futott. Muszáj is volt, hiszen Barbie éppen olyan ikonikus, mint mondjuk a McDonald’s bohóca – ha elrontják az új babákat, az az egész márkát tönkreteheti, pedig amúgy is sokat zuhant a népszerűsége az utóbbi években. És hogy sikerült-e meghódítani újra a szülőket? Annyit mondhatok, hogy szárnyal az eladás, szóval úgy tűnik, bejött a terv!

Itt megnézhettek egy videót, amit a TIME magazin fotózásakor vettek fel – Mary Jordan készíti elő Barbie-t a fotóhoz, aki már 23 éve stylingolja a babát!
És hogy mi az érdekes a Barbie-babákban, amibe talán ti sem gondoltatok bele? Hogy Barbie-nak és Kennek nincs személyisége, mint mondjuk Arielnek vagy Elsának. Számtalan különböző baba fut ugyanazon a néven (Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts, Ken pedig Ken Carson, tudtátok?), s azok tulajdonképpen csak testek – Ken pedig csak egy tartozék Barbie mellett, mint a ház vagy az autó.
Szóval épp ráfért Kenre is, hogy kicsit megújítsák, igaz? Úgyhogy idén azzal rukkolt elő a Mattel, hogy a Ken-babákat is makeover projektre küldte! Idén 15 új formában jelenik meg az üzletekben, 7 új bőrárnyalattal és 9 új hajstylinggal, hiszen a pasik sem egyformák.

Csak, hogy lássátok, honnan jutottunk el idáig, íme Ken evolúciója 1961-től 2011-ig (nagy lépésekben), ami szembetűnően együtt fejlődött a hollywoodi ideálokkal:

Na de a lényeg, hogy mit gondoltok az újításról, drágáim? Megvásárolnátok ezeket az új babákat? ;)
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.