Nézd végig legújabb modellünk átalakulását!
február 7
16 éves, 175 cm magas szépségünk szerencsére rábólintott felkérésünkre és hamar megismerhettük édesanyjával az irodánkban. Már az első találkozás alkalmával éreztük, hogy az Attractive csapatában van a helye, ám az első fotózása után úgy láttuk, hiányzik valami, szerettük volna ha Fanni karaktere jobban átjön a képeken. Gondoltunk egy merészet és közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy egy sokkal menőbb, tépett frizurára váltunk. Mivel nem szokásunk ekkora átváltozást eszközölni, a családot bevonva nézegettük át közösen a fazonokat, egészen addig, amíg meg nem találtuk a tökéleteset, mindezt természetesen fodrászmesterünkkel, Faluközi Dórával egyeztetve. A döntést abszolút nem bántuk meg, szerintünk sokkal szofisztikáltabb és nőiesebb lett az új hajával, amit szerencsére ő is imád, úgy tudja variálni, ahogy csak szeretné.
Személyes élményeiről ma Fanni számol be a blogon:

“Már nagyon régóta foglalkoztatott a modelkedés világa, hiszen mindig is szerettem ha fotóztak. Ezelőtt még nem éreztem azt, hogy modell lehetne belőlem. A barátaim és a családom is bíztatott, hogy jelentkezzek valahova, mert megvannak hozzá az adottságaim, végül Instagramon talált meg az Attractive Models. Először el se akartam hinni, hiszen pont hozzájuk akartam beadni a jelentkezésemet. Nagyon jó érzés töltött el, mikor írtak és időpontot egyeztettünk, hisz adott egy kis reményt, hogy talán modell lehetek.

A találkozó napján egy picit izgultam. Emlékszem, mikor ott álltunk anyával az épület előtt, nagyon izgultam, hogy milyenek lesznek velem és mit fognak szólni hozzám. Első benyomásra nagyon szimpatikusak voltak a modellügynök lányok, Juli és Virág. Elkezdtünk beszélgetni, hogy honnan jöttünk, érdekelt-e már ezelőtt a modellkedés és hogyan is működik ez az egész. A beszélgetés után jöhetett a polázás. Nagyon sok segítséget kaptam, hogy álljak be, hogy tartsam a kezeimet. Mikor vége lett, megbeszéltük, hogy értesíteni fognak, mert nem volt ott Orsi, az ügynökség vezetője. Másnap kb. minden percben azt néztem, hogy mikor fognak jelentkezni. Emlékszem, hogy olyan 5 óra körül kaptam meg az e-mailt tőlük. Először nem mertem megnyitni, féltem hogy nem voltam elég jó. Amikor elolvastam az üzenetüket, hát el se akartam hinni, hogy tetszem nekik és szeretnének velem dolgozni. Azután már volt több találkozásom velük és fotózásom is, amit nagyon élveztem.

Felvetődött az a kérdés hogy levágatnám-e a hajamat. Úgy gondoltuk, hogy a karakteremnek jót tenne egy kis változatosság. Hát eljött az a bizonyos nap. A fodrász székbe ülve izgultam és egy kicsit elbizonytalanodtam, hiszen kislány koromban volt utoljára rövid hajam. Dóri, a fodrász nagyon kedves volt, próbálta a feszültséget oldani. Megnyugtatott, hogy nem lesz túl rövid és jól fog állni. Részletesen elmondta hogyan ápoljam, szárítsam a hajamat. Mire észbe kaptam, készen volt az új frizurám, ami minden várakozásomat felülmúlta…Nagyon köszönöm az Attractivenak, hisz nélkülük nem vágtam volna bele!”

Egy rövid videót is készítettünk a bejegyzéshez az F Fodrász Szalonban, amit Fanni Instagramján tudsz lecsekkolni:
#attractivemodels#attractive#newhair#hairstyle#love#hair @attractivemodels 💇❤️
F a n n i (@batki.fanni) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 2., 09:32 PDT
Kövesd az Attractive-ot, hogy téged is felfedezhessünk, na és persze hogy még több izgalmas pillanatot elkapj modelljenik életéből már Instagram Storyn keresztül is: @attractivemodels!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.