Komoly baleset érte a magyar sztárt
május 17
Rippel Feri már 30 éve artista, azonban még egy profit is érhetnek néha balesetek. A Facebookon osztott meg egy fotót, amelyen durva sérülésekkel látható. A fején a két szeme között látható egy nagy seb, ami egészen biztos, hogy szörnyen fájdalmas. Meg is ijedtek a rajongói, amikor meglátták a fotót róla. Pláne, hogy Feri azt írta a képhez, "milyen érdekes, néha pár milliméteren múlik az élet..."
Feri elmondta, artistamutatvány gyakorlása közben történt vele a baleset, egy eszköz eltalálta. Szerencséje volt, hogy nem egy kicsivel arrébb érte, hiszen akkor sokkal nagyobb lett volna a baj.
Bizony, nagyon oda kell figyelni minden egyes lépésre, nem élhetjük rutinból az életünket. Hiába vagyok artista immáron 30 éve a testvéremmel együtt, és
hiába csinálok ennyi mindent, ha egy picit lazábbra veszem az egészet, és nem gondolom végig, akkor nagyon komoly baleset érhet,mint ahogy ért is most. De itt vagyok, jól vagyok!
Jobbulást kívánunk!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.