6 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt megvettem a menyasszonyi ruhámat
április 20
Már egy éve volt az esküvőm, elképesztő, hogy rohan az idő. Most azonban az egyik barátnőmön volt a sor, akit el is kísértem a napokban ruhapróbákra. Egyáltalán nem akartam befolyásolni a választásában, mindketten úgy álltunk hozzá a dologhoz, hogy azt a ruhát fogja választani, ami a legközelebb áll majd a szívéhez, és ami persze jól is áll rajta, egyéb kényelmi tényezőket figyelembe véve. Annak ellenére, hogy nem akartam beleszólni, megszólalt bennem a segítő szándék, és azért elmondtam neki a tapasztalatomat mind a ruhám kiválasztását, mind pedig az esküvőn való viselését illetően. Szerintem egyikünk sem bánta meg, ő csodás ruhát választott, amiben csak úgy tündökölt a nagy napon. Íme, ezeket javasoltam neki a választás előtt!
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.