Nina Dobrev hihetetlen dolgot vállalt be egy filmszerep kedvéért
május 13
A merészebb jeleneteknél a színészek általában kaszkadőr segítségét kérik, de néha azért előfordul, hogy bevállalósabb kedvükben vannak. Ezt viszont van, hogy utólag megbánják. Nemrég például Tom Cruise sérült meg csúnyán az új Mission Impossible forgatásán, miután egy épületen kellett volna átugrania, és mellkassal a falnak csapódott.
Nemrég Nina Dobrev Nina Dobrev Színésznő 59cikk 9galéria 3videó Még több róla is bevállalta eddigi leghajmeresztőbb jelenetét. A színésznő az Egyenesen át című film új változatában szerepel, amelyben a karaktere csúnya égési sérüléseket szerez. A felvétel során pedig nemcsak számítógépes trükköket használtak, hanem szó szerint is lángra gyújtották a színésznő ruháját!
Először a ruhákat tűzállóvá teszik egy egésgátló vegyülettel: ebbe belemártják a ruhákat, és hagyják megszáradni. Aztán valamilyen nyúlós anyaggal bekenik a bőrödet, gázt tesznek a kezedre – legalábbis az enyémre tettek –, majd jönnek egy nagy fáklyával, mielőtt elkezdődne a felvétel. Amikor kiabálták, hogy "felvétel", meggyújtották a karomat, nekem pedig úgy kellett tennem, mintha égnék – ami végül is igaz volt – és ijedten kellett viselkednem, ami azért nem volt így túl nehéz.
Miután véget ért a felvétel, gyorsan eloltották a tűzet és hideg vízzel locsolták Nina karját. A jelenetet pedig ötször-hatszor kellett eljátszania, hogy minden szögből legyen egy videójuk a tüzes alakításról.
Úgy tűnik, Nina tényleg bevállalós, ha munkáról van szó. De nem csak ezért imádjuk annyira: stílusa például egyszerűen tökéletes!
Hogy tetszett a cikk?
május 13
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.