Atyaég, itt a jövő: Elájultam az IKEA VR lakberendezőjétől
május 18
VR, azaz virtuális valóság élményét adó szemüveget már próbáltam sokszor, hatalmas élmény azzal hullámvasútazni, bejárni távoli tájakat, de amit nemrég, az új katalógusuk bemutatóján éltem át, az nem csak szórakoztatás, az a jövő.
Egy pici gyerekszobában leültem a kanapéra, felvettem a VR szemüveget, és máris egy nagy belmagasságú polgári lakásban találtam magam. Pár másodperces jogi és használati utasítás elfogadása után máris körbenézhettem, megváltoztathattam a fal színét, a bútorok színét, a napszakot... tehát ott voltam teljes valóságban.
Persze ez még inkább csak bemutató, de nagyon jól rávilagít arra, hogy pár év múlva egyszerűen beprogramozod a lakásod alaprajzát egy szoftverbe, és ahogy az az IKEA konyhatervező programnál már évek óta szuper jól működik, berendezed. Csakhogy innentől nem az lesz a kunszt, hogy síkban megnézd, hanem hogy tényleg benne légy, körül tudj nézni, lásd a fényviszonyokat, és mire ez működni fog addigra remélhetőleg a webáruház is elindul itthon. (Egyelőre online csak vásárlólista összekészítése van lehetőség)
Update: megtudtuk, hogy az applikáció még idén elérhető lesz a nagyközönség számára, hogy milyen nyelveken még kérdéses, angolul és németül biztosan.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.